0

Volt egyszer egy Kápolna...

A Kelenföldi Szent Gellért Kápolna emlélezetére.

Budán a Kelenföldi Pályaudvarral szemben a Vasút utcában levő és a háború után teljesen felújított kápolnát az emberi közöny pusztulásra ítélte. A járókelők szemeláttára gyors iramban omlik össze, és válik romhalmazzá ez a hajdan szép napokat látott kis kápolna, amelynek első bejárati fala a toronnyal együtt még- még dacol a pusztulással. Mivel a kápolnához kitörölhetetlen gyermekkori és családi emlékek fűznek, ezért „útnak indultam” a Világhálón, hogy minél többet megtudjak az életemet meghatározó szent hely történetéről. Első állomásom a Kelenföldön épített új Szent Gellért templom honlapja volt. a Templom múltjáról, sajnos azonban mindössze csak a következőkben bemutatott utalásokat találtam:

"Kelenföldön 1920-ban megalakult a Kelenföldi Templomépítő Egyesület. Ebben az időben a leányiskola tornatermében tartották a vasárnapi szentmiséket. 1930-ban a főhatóság dr. Takách Jánost bízta meg a plébánia megszervezésével. Még ugyanebben az esztendőben, dr. Mészáros János érseki helytartó áldotta meg az elkészült templomot (163 m²). Ugyanezen évben jön létre az egyházközség részben a ciszterci, részben a tabáni plébánia területéből. 1931-ben kultúrház létesült. 1933-ban önálló lelkészség, 1937-ben plébánia lett az egyházközség. 1940-ben gyűjteni kezdtek a dr. Irsy László által tervezett új, 3000 hívő befogadására alkalmas templom építésére. A tervet a háború meghiúsította. A háborúban megrongálódott templomot 1945-ben helyreállították. A plébánia 1948-ban megvásárolta a XI. Bartók Béla út 149-151. szám alatti ingatlant kisegítő kápolna (176 m²) és sekrestyés lakás céljára.”

Ez a leírás történetileg objkektív megállapításokat tartalmaz, de tekintettel arra, hogy nyolc éves koromtól az Egyházhoz való tartozásom, és legszebb lelki élményeim e templom falaihoz kötődnek, így ez a leírás nem elégített ki.
Tovább kutatva a kápolna történetét a fentivel közel azonos tartalommal találtam egy rövid leírást, amely két fontos megállapításával többet mond az előző forrásnál, az első ilyen többlet mondanivaló nevezetesen az, hogy némi utalást tesz a kápolna mai állapotára:
" A használaton kívüli épület még ma is áll a Kelenföldi pályaudvar közelében, igaz, a tetőszerkezete mostanra beomlott."
A második új gondolat:

"A korszak vallásosságára utal, hogy háromezer hívő befogadására alkalmas templomot kívántak építeni, amelyet az Etele térre terveztek."


Forrás: Idézet Kacsóh Dániel a Magyar Hírlap munkatársa írásából.
A Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos honlapja a http://www.evangelikus.hu/ és http://www.lutheran.hu/ címeken érhető el.

A következő web oldalon: 
 http://epiteszforum.hu/files/M%C5%B1le%C3%ADr%C3%A1s_97.pdf 
találtam egy komoly 84 oldalas műszaki tanulmányt, amely városfejlesztési,városrendezési és közlekedési rendszerfejlesztlési javaslat mellettt elemzéseket, látványterveket stb. is tartalmaz. A tanulmány 4. oldalának I. „Történeti áttekintés” c. fejezetében a Gellért kápolnával kapcsolatban a következő, városépítész szaknyelvén íródott megállapításokat olvashatjuk:

"A korábbi, ma romos templom a Vasút utcában sebhelyként éktelenkedik az elszlömösödött lakóházak közé ékelődve. Szemrevételezés alapján nem tűnik menthetőnek; a szentély vonalában beszakadt a tetőszerkezet, az ollószerűen szétnyílt szaruk kinyomták a falakat. Az épület láthatóan életveszélyes, sorsát mindenképp rendezni kell a közeljövőben, akár a rekonstrukció, akár bontás útján.”

A fenti szakvélemény tömör szövege szerint tehát az épület menthetetlen. Az, hogy a javaslat alapján a rekonstrukció is szóba jöhet az most már a városépítő hatóságok kompetenciája. Adja Isten, hogy az illetékesek e mellett döntsenek.

A kápolna történetének bemutatott dokumentumai közül csupán egy időszakot az 1930. évtől az 1937.évig terjedő azt a hét évet szertném kiragadni, amely a kápolna felszentelése és az új templpom tervezésének kezdetéig eltelt. E viszonylag rövid időszak alatt Takách János plébános úr elhivatottságának és szervező erejének köszönhetően az egyházközséghez tartozó pár száz fős hívő létszám annyira megsokszorozódott, hogy már 1937 évben sor kerülhetett az új 3.000 főt befogadó templom építésének tervezési munkálataira, aminek elkészülte után 1940-ben pedig már az adományok gyűjtése is elkezdődött.

A kápolnával kapcsolatos személyes élményeim és emlékeim:
 

A mi családunk 1935. évben (nyolc éves koromban) kapcsolódott be az Egyházközség életébe. Édesanyánk igen gyakran, főleg vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken kántor helyettesként orgonált. Mi öten gyerekek a kóruson az orgonát körülállva énekeltünk. Időnként, amikor áramszünet volt felváltva fújtattuk be a levegőt az orgona jobb oldalán levő fújtató segítségével,s bizony ebbe a munkába  jól beleizzadtunk, de a fontosságunk tudatával álltunk vissza előbbi helyünkre, hogy az éneklést folytassuk. Anyu az éneklések szünetében szebbnél szebb orgona műveket játszott. Erre különösen jó alkalom kínálkozott a szentáldozás alatt.

Nagy élményt jelentettek a húsvéti és úrnapi körmenetek. Emlékszem arra, hogy az egyik úrnapi sátor két oldalán, Ernő és Kornél testvérem fehér bocskai ruhában álltak díszőrséget, büszkén, de nem zavarva őket pillantottam rájuk.

Gyakran ministráltunk, gyerekek együtt és külön külön is, ezek a szentmisék is nagy élményt jelentettek. Még nem tudtunk latinul, de a liturgia által előírt, olykor hosszú nehéz mondatokat is könnyedén mondtuk el. Ezt Anyunak köszönhettük, aki az iskolában ugyan nem tanult latint, ez irányú tudását úgy magánszorgalomból, autodidakta módon az egyházi szolgálatban sajátította el. Ezzel a tudásunkkal amikor a gimnáziumban került sor ministrálásra igen csak büszkélkedtünk.

Többször lehetőségünk nyílt harangozásra, ami a legnagyobb, több mázsás harang megkondításakor igen nagy erőkifejtést igényelt.

A kápolna a hétköznapi szentmiséken sem volt üres, a májusi litániákon még a kerti oldal ajtót is ki kellett nyitni, olyan sokan voltunk.

Takách plébános úr szentbeszédei minden héten komoly lelki élményt nyújtottak, útmutatásai olykor értékes útravalót adtak a következő hét problémáinak elviseléséhez.

A Kultúrházban gyakran komoly programok, vetítések, színdarabok,előadások stb. voltak. Itt tartották üléseiket a különböző egyesületek Mária Kongregáció, Karitász Egyesület stb.

Emlékszem arra is,hogy egy Szent Margitról szóló u.n. melodrámán szavalásra kijelölt kislányt Anyu heteken át tanítgatta, és bizony sokat kínlódott vele a rossz hangsúlyozása miatt.

Több mint hetven év távlatából már sok mindenre nem emlékszem, de bármikor gondolok vissza ezekre az évekre, egy szavakkal nehezen kifejezhető érzés fut át rajtam, amelyben úgy érzem sűrítve vannak azok az élmények, amelyek akkor és ott hosszú éveken akkumulálódtak bennem.

Szükségesnek tartom azt is megemlíteni, hogy a hosszú idő alatt mennyi minden változott Kelenföldön a kápolna környékén. Akkor az Etele téren egy hatalmas üres és többnyire zöld terület húzódott. (ide tervezték az új templomot) Itt a téren a pályaudvarral szemben egy teherautó telep (akkor MATEOSZ fuvarozó vállalat) volt, az udvaron sok sok teherautóval. Mögötte egy tejgazdaság sok tehénnel és nagy legelővel. Sasadról igen sokan innem hordták esténként a friss tejet.

Tehát elég kies vidék volt, Kelenföldi Lakótelepnek akkor még se híre se hamva nem volt, ennek helyén szép kis kertes házak sorjáztak. A Plébániához nemcsak Kelenföld tartozott, hanem az igen nagy területen szétszóródott sasadi dombvidék is. Elképzelhető, hogy ilyen adottságok mellett mit jelentett a lelkipásztori, szervező, és egyházépítő munka, amelynek nagy része Takách plébános úr nevéhez fűződik.
________________________________________

Dr.Takách János életrajza:
Takách János (Újpest, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1902. máj. 22.-Bp., 1954. okt. 21.): plébános, hittanár. - A középiskolát Esztergomban, a teológiát a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen végezte, ahol teológiai. dr. lett. 1925. VI. 21: pappá szentelték. A Regnum Marianum plébánia. káplánja, 1927-: a VI. ker. Állami Kemény Zsigmond Reáliskola hittanára. 1930: Bp-Kelenföldön hitokató. és káplán, ahol megépíttette a Szt Gellért-templomot és megszervezte a →Kelenföldi Szent Gellért Plébániát, melynek 1937-től plébánosa. A Katolikus Népszövetség, az Ifj. Szt. Imre Kör, a Szt Erzsébet Munkás Nőegylet, a Tp-gondozó Biz., az Oltáregyesület és a Férfiliga létesítője és vezetője. 1945 tavaszán az utcán sétált, amikor belökték egy SZU-ba tartó fogolymenetbe, hazatérte után internálták. - Hitbuzgalmi és tanügyi cikkeket írt. - M: Káldi György. H.é.n. - Bpen 1931: a Szt Gellért Egyháza pléb. alkalmi lap (1-6. sz.) fel. szerkesztője. 88
Schem. Strig. 1930:176; 1947:267. - M. társad. lex. Bp., 1931:215.- Viczián 1995. (1648.) - Diós 1999:217. (5178.) - Gulyás-Viczián XXX. (kz-ban)
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon > T > Takách 
 ____________________________________________________________________________________________________________________________________

A  Kápolna   jelenlegi   lepusztulásával  ez   év  (2010)   őszén  a
halottaknapi kelenföldi sírlátogatásunk alkalmával szembesültem, a
látvány  annyira    sokkolt,  hogy  ezeknek  a  soroknak  megírására
késztetett.
Bármi legyen a kápolna további sorsa, az itt eltöltött évek és a
kapott lelki élmények kitörölhetetlenül élnek tovább emlékeimben.

A Kápolna mai állapotáról nem rendelkezem saját felvétellel, az alábbi web oldalon azonban más szerzőtől képeket is találhat:
http://www.panoramio.com/photo/25521460 

A szomorú folytatás:

A Szent Gellért Kápolna tovább pusztul...

2011. október 29- én a halottaknapi sírlátogatásunk után testvéreimmel újból megtekintettük e szent hely romjait, s a látvány legalább olyan sokkoló volt, mint előző évben. Egy év alatt most már szinte teljesen romhalmazzá vált az épület, az egészben talán csak annyi a vígasztaló, hogy a természet a maga élni akarásával egyre pompásabb zöld takaróval fedi be az emberi közöny pusztító munkájának siralmas nyomait.

Minden további szöveg helyett álljon itt néhány fénykép, melyeket a mai napon szomorú szívvel készítettem:

A következő  két kép összehasonlításával szeretném benutatni, hogyan vált mintegy másfél év alatt visszafordíthatatlanná a kápolna pusztulása:

Mindkét kép a kápolna jobboldalát mutatja: Az első(2010 tavaszi felvétel lásd: http://www.panoramio.com/photo/25521460 ) az udvarról az utca irányában, a második (2011. őszi felvétel: saját.) az utcáról az udvar felé.

Első 2010. tavaszi felvétel:

 

Második: 2011. őszi felvétel:

 

A Szent Gellért Kápolnáról történő megemlékezésem a bemutatott képsorokkal zárom.

Amennyiben újabb fejleményről értesülök , úgy összeállításomat folytatom.

Budapest 2011. október 29.

Szijártó Gábor

Volt egyszer egy gimnázium...

Volt egyszer egy gimnázium...

Emlékeim

az 1948. évben államosított Budapesti Szt. Benedekrendi Szt. Benedek Gimnázium életéből

1. rész

A Gimnázium rövid története

Irásomban a Budapesti Szt. Benedekrendi Szt. Benedek Gimnáziumának szeretnék emléket állítani Ez az /home/gabiiskola az 1948. évi államosítások áldozata lett, és sajnos ebben a formájában - a számos katolikus intézménnyel együtt - nem újulhatott meg, ennek okai közismertek. Visszaemlékezésem az "Alma Maternek" szól, amely/home/gabi gyermekkorom legszebb éveit és emlékeit testesítette meg.

A Szent Benedekrend jelmondata: "Ora et labora", "Imádkozzál és dolgozzál" Ezen jelmondat szellemében éltek és végezték feladatukat tanáraink akik formálták, nevelték a reájuk bízott kis "ember palántákat", és generációk számára adtak egész életre szóló útravalót,hogy a tőlük kapott szellemi értékeket képviseljék hivatásuk teljesítése során,és adják tovább az őket követő

Dr. Szijártó Noémi nekrológja-2.

Az itt bemutatott nekrológ annyiban különbözik az 1. számú nekrológtól hogy itt különös hangsúlyt kapnak Dr. Szijártó Noémi életének Isten szeretetéből és hitéből adódó állomásai.

A képen a doktorrá avatás izgalmas pillanatai láthatók.

Dr. Szijártó Noémi nekrológja 2. sz.

Dr. Szijártó Noémi, ny. belgyógyász főorvos halálával egy olyan hivatásos gyógyító távozott közülünk, aki meggyőződéssel vallotta: orvosi hivatását Istentől kapta.

1925. júli. 22-én született Budapesten. Édesapja közgazdász, édesanyja zongora tanárnő volt, mindkét ág nemes és neves ősökkel rendelkezik. Anyai ágon kiváló képzőművészekkel is.
A gondtalan gyermekkor egyik meghatározója a vallásos környezet volt. Édesanyja a régi kelenföldi templomban kántorizált is (segítve és belekapcsolódva a plébánia életébe). Igen sok művész és egyházi személy fordult meg a családnál: köztük domonkosok,jezsuiták is. Ő maga előbb a Sacre Coeurba járt, majd a Szt. Margit gimnáziumba. A háború, amely még érettségi előtt közbe-lépett az életébe, igen sok szenvedést zúdított a családra. Az édesapa a Posta egyik vezető embere volt, így a családnak nyugatra kellett menekülnie a postával együtt. Amikor hazatérhettek, a kitelepítés és az állástalanság, megbélyegzettség taszította a családot szinte a nyomorba. Kétkezi munkás lett, és esti iskolában fejezte be a gimnáziumot. Közben két súlyos betegség is (rák és tbc.) a halál közelébe sodorta. Ezek érlelték meg benne az igazi mély lelkiséget és istenszeretetet.

Továbbtanulásra bíztatták,mint munkás lányt. Szavai szerint „isteni sugallatra" az orvosi egyetemre felvételizett, a jelentkezési korhatár utolsó évében, 33 évesen. Sokak hitetlenkedése ellenére fölvették, mert maximális pontszámot ért el. Végig szenvedélyesen tanulva summa cum laude eredménnyel doktorált, 1964-ben. Vallásosságát sohasem tagadta meg, és ezt a meggyőződését a különféle orvosi gyakorlatokon is érvényesítette. Évfolyamtársai közt, mint a legidősebb és a legvidámabb, sokak társaságát vonzotta. De a politikai támadásoknak is ki volt téve. Valóban Isten volt vele.Nehéz helyeken és sok hátrányt szenvedve gyakorolta hivatását. 1968-ban tette le a belgyógyász szakvizsgát vallásossága miatt éppen állástalanul. Kékestetőn, majd az Uzsoki utcai kórházban dolgozott, és Kőbánya külső területén lett körzeti orvos. Pár hónap után a Kispesti Szakrendelő Intézetben a belgyógyászati szakrendelést vezette. Ez a munkahely az eddigieknél kedvezőbb volt, szakmai önállóságot hozott, nagyobb segítési lehetőséggel, nagyobb felelősséggel. Igen sok pappal tett jót (köztük számtalan szerzetessel (a feloszlatott rendekből), olykor még az állását is veszélyeztetve.

Rendőrségi megfigyelésnek kitéve, több zaklatást kellett elviselnie. Az intézményen belül nagy szakmai tekintélynek örvendett áldozatos és alapos munkája miatt, de hitvalló magatartásáért sok hátrányt is el kellett szenvednie (megtagadta az abortuszoknál való közreműködést).

Végül el kellett hagynia az intézményt, azzal a fenyegetéssel, hogy sehol sem lehet főorvos belőle. Isten azonban másként intézkedett!

1978.évben az Országos Orvosszakértői Intézet felülvizsgáló főorvosa lett,ismét sok lehetőséget kapva, hogy vallásos betegeken is segítsen.1980-ban ment nyugdíjba.

Szegényen,de Isten szeretetében egyre inkább megerősödve élt. Nyugdíjasként előbb kisegítéseket vállalt, majd 1985-től a józsefvárosi Jó Pásztor Lelkészség „mindenese" lett. A kápolna díszítésétől kezdve az egyházi ruhák gondozásán át az irodai segítésig mindent szívesen tett. Közben a hozzáfordulóknak jó tanácsokat adott(nemcsak orvosiakat)gazdag lelkiségéből.

Vallásossága lélekből feltörő volt: zsolozsmázott,zarándokhelyeket keresett föl és segített, ahol tudott. Jézus Szent Szívének, majd az Isteni irgalmasságnak oltalmába ajánlotta szerzetesien egyszerű életét. Szent halállal távozott egy heti szenvedés után. Halála előtt szobatársával elimádkozták a fájdalmas szentolvasót, majd kómába került és június 16-án 23 óra körül meghalt. Agyvérzéssel hívta őt magához az isteni irgalom, a Szt. Ferenc kórház betegágyáról.

Amikor megtudta, hogy a Noémi név jelentése „gyönyörűségem", arra törekedett, hogy valóban Isten gyönyörűsége lehessen.