Dr. Szijártó Noémi nekrológja-2.
Az itt bemutatott nekrológ annyiban különbözik az 1. számú nekrológtól hogy itt különös hangsúlyt kapnak Dr. Szijártó Noémi életének Isten szeretetéből és hitéből adódó állomásai.
A képen a doktorrá avatás izgalmas pillanatai láthatók.
1925. júli. 22-én született Budapesten. Édesapja közgazdász, édesanyja zongora tanárnő volt, mindkét ág nemes és neves ősökkel rendelkezik. Anyai ágon kiváló képzőművészekkel is.
A gondtalan gyermekkor egyik meghatározója a vallásos környezet volt. Édesanyja a régi kelenföldi templomban kántorizált is (segítve és belekapcsolódva a plébánia életébe). Igen sok művész és egyházi személy fordult meg a családnál: köztük domonkosok,jezsuiták is. Ő maga előbb a Sacre Coeurba járt, majd a Szt. Margit gimnáziumba. A háború, amely még érettségi előtt közbe-lépett az életébe, igen sok szenvedést zúdított a családra. Az édesapa a Posta egyik vezető embere volt, így a családnak nyugatra kellett menekülnie a postával együtt. Amikor hazatérhettek, a kitelepítés és az állástalanság, megbélyegzettség taszította a családot szinte a nyomorba. Kétkezi munkás lett, és esti iskolában fejezte be a gimnáziumot. Közben két súlyos betegség is (rák és tbc.) a halál közelébe sodorta. Ezek érlelték meg benne az igazi mély lelkiséget és istenszeretetet.
Továbbtanulásra bíztatták,mint munkás lányt. Szavai szerint „isteni sugallatra" az orvosi egyetemre felvételizett, a jelentkezési korhatár utolsó évében, 33 évesen. Sokak hitetlenkedése ellenére fölvették, mert maximális pontszámot ért el. Végig szenvedélyesen tanulva summa cum laude eredménnyel doktorált, 1964-ben. Vallásosságát sohasem tagadta meg, és ezt a meggyőződését a különféle orvosi gyakorlatokon is érvényesítette. Évfolyamtársai közt, mint a legidősebb és a legvidámabb, sokak társaságát vonzotta. De a politikai támadásoknak is ki volt téve. Valóban Isten volt vele.Nehéz helyeken és sok hátrányt szenvedve gyakorolta hivatását. 1968-ban tette le a belgyógyász szakvizsgát vallásossága miatt éppen állástalanul. Kékestetőn, majd az Uzsoki utcai kórházban dolgozott, és Kőbánya külső területén lett körzeti orvos. Pár hónap után a Kispesti Szakrendelő Intézetben a belgyógyászati szakrendelést vezette. Ez a munkahely az eddigieknél kedvezőbb volt, szakmai önállóságot hozott, nagyobb segítési lehetőséggel, nagyobb felelősséggel. Igen sok pappal tett jót (köztük számtalan szerzetessel (a feloszlatott rendekből), olykor még az állását is veszélyeztetve.
Rendőrségi megfigyelésnek kitéve, több zaklatást kellett elviselnie. Az intézményen belül nagy szakmai tekintélynek örvendett áldozatos és alapos munkája miatt, de hitvalló magatartásáért sok hátrányt is el kellett szenvednie (megtagadta az abortuszoknál való közreműködést).
Végül el kellett hagynia az intézményt, azzal a fenyegetéssel, hogy sehol sem lehet főorvos belőle. Isten azonban másként intézkedett!
1978.évben az Országos Orvosszakértői Intézet felülvizsgáló főorvosa lett,ismét sok lehetőséget kapva, hogy vallásos betegeken is segítsen.1980-ban ment nyugdíjba.
Szegényen,de Isten szeretetében egyre inkább megerősödve élt. Nyugdíjasként előbb kisegítéseket vállalt, majd 1985-től a józsefvárosi Jó Pásztor Lelkészség „mindenese" lett. A kápolna díszítésétől kezdve az egyházi ruhák gondozásán át az irodai segítésig mindent szívesen tett. Közben a hozzáfordulóknak jó tanácsokat adott(nemcsak orvosiakat)gazdag lelkiségéből.
Vallásossága lélekből feltörő volt: zsolozsmázott,zarándokhelyeket keresett föl és segített, ahol tudott. Jézus Szent Szívének, majd az Isteni irgalmasságnak oltalmába ajánlotta szerzetesien egyszerű életét. Szent halállal távozott egy heti szenvedés után. Halála előtt szobatársával elimádkozták a fájdalmas szentolvasót, majd kómába került és június 16-án 23 óra körül meghalt. Agyvérzéssel hívta őt magához az isteni irgalom, a Szt. Ferenc kórház betegágyáról.
